2014. már 06.

Világmegváltás 7 nehéz lépésben innovátoroknak és nagymamáknak

írta: kreater
Világmegváltás 7 nehéz lépésben innovátoroknak és nagymamáknak

Az ismerkedéssel és Szalai Ferenc előadásával elindult az iGen3

Március 4-én elindult az Innovatív Generáció (iGen) Program harmadik csoportja. Bemutatkoztak egymásnak a résztvevők, és inspiráló bevezető előadást tartott Szalai Ferenc.

 

 

Ezen a felületen a résztvevők az előadásokat foglalják majd össze hétről hétre, vázlatosan összefoglalva a témát, egyben kinyitva annak a lehetőségét, hogy komment vagy link formájában bárki gondolatokat tegyen hozzá.

 

Az első alkalommal nem volt témafelelős, aki előzetesen magára vállalta volna a a téma első körös feldolgozását, ezért most az iGen3 belső felületein született összefoglalókat tesszük közzé. Minden hozzászólást örömmel látunk, sőt, támogatunk.

___________

Számomra leginkább arról szólt Feri előadása, hogy mekkora a kontextus, amiben gondolkodunk és hogyan tálaljuk azt a legmegfelelőbben. Van amikor érdemes egyből a nagy képpel kezdeni, valamikor érdemesebb a kicsiből kiindulni (de lehet, hogy ez most pont egy szubjektív rész volt).

A start-upok igazi filozófiája, hogy valóban akarjuk megváltani (vagy legalábbis változtatni!) a világot, különben nem lesz elég érdekes a projekt az exponenciális növekedés beindításához. A nagy célok mögött legyenek persze kisebb célok is, legyen egy részletes tervünk és persze az sem árt ha valamilyen tevékenységben „mellékesen” a legjobbak vagyunk a világon, vagy legalábbis a legjobbak közé tartozunk.

Szintén érdekes volt az amerikai és a magyar vállalkozói mentalitás összehasonlítása: visszaköszönt az, hogy addig nem lesz valaki igazi start-upper, CEO, stb. amíg 2-3 céget be nem döntött. Az USA-ban azonban ez nem három kudarcot jelent, hanem (mondjuk) 3 „learning cycle”-ot. Az igazi vállalkozók pedig ezekért a loop-okért csinálják a dolgot - apró szépségtapasz lehet talán számunkra, hogy – Feri elmondása alapján – még Silicon Valley-ben sem mindenki született entrepreneur. (Kreativitásban pl. lehet, hogy simán megelőzzük őket.)

Az én konklúzióm továbbá az volt, hogy a start-up még a vállalkozói rétegen belül is egy speciális dolog, ezért könnyen lehet, hogy ha „hagyományos” vállalkozóknak beszélünk a projektünkről, ők ugyanolyan kevéssé fogják érteni (értékelni), mint azok, akiknek amúgy eszébe sem jut vállalkozni. (Lásd „csillogó szemű bölcsészek” szindróma.)

Ez egyben egy másik konklúzió is lehet: tök jó, ha csillogó szemű emberekkel indul egy projekt, az sem baj, ha nem kimondottan üzleti mentalitásúak – sokszor ezekből lesz a legütősebb dolog később – de valahol meg kell jelennie az igazi business szemléletnek és mindenképpen kell egy csapat! Start-up-ot nem jó egyedül csinálni, mert nem érthetünk mindenhez. Ez egy fontos különbség ahhoz képest, hogy Magyarországon sokan egyedül akarnak vállalkozni, mert a régi vállalkozói attitűd alapján félnek (félünk) megbízni egymásban. Ez azonban start-up-ban nem működik - nem működhet. Nekem körülbelül ennyi elsőre, de ezen kívül is voltak érdekes dolgok, illetve elsősorban az előadás szellemisége volt az, ami szerintem igazán inspiráló volt.

___________

 

  • nem lehet elég nagyot álmodni
    • a nagy álomra és az első lépésre van szükség az induláshoz
  • egyedül nem megy - túl sok mindenhez kellene értened
    • vezetőt az első csatlakozó csinál a vezetőből
  • lényeges változást hoz-e a az ötleted az embereknek - ez a fő kérdés
    • hány embernek lesz jobb?
    • kinek fontos az, hogy felkeltem ma?
  • hány iteráción (learning cycle) vagy túl? A sikeres ember több ilyenen van túl, ez a fő különbség
  • minden fontos területen azonos mértékű profizmusra van szükség a sikerhez
  • hibázni fogtok sokat és fontos, hogy ünnepeljétek meg a hibákat mert azokból tanultok
  • a Silicon Valley-ben mindenkinek lesz 30 perce rád
    • az első kérdés feléd ez: "Are you creepy?"
  • akkor érdemes kimenni az USA-ba, ha globális hattású az ötleted - nem kell mindenkinek az USA-ba mennie
  • akkor StartUp egy cég, ha még nem tudjuk, mi az üzleti modellje, és úgy keressük, hogy abból globális hatású vállalkozás lehet. Vagyis megvan benne a globális növekedés potenciálja. Rá kell jönnötök, mitől lehet az ötlet globális - ez jelenti azt, hogy skálázható. A skálázás után jön a validálás, majd az exponenciális növekedés

___________

Számomra az volt a legfontosabb üzenet, hogy arra kell nagyon figyelni, hogy a víziómmal mi minden jót hozhatok az emberek életébe. Mennyi embernek tudok segíteni az ötletemmel? Hány embernek lesz tőle jobb? Fontos, hogy úgy tegyem a dolgomat, hogy az integritásomat ne veszítsem el, ne bomoljon meg. Jó ember tudjak maradni.

Reakció:

Érdekes amit leírsz, eléggé közel áll ahhoz amit én leszűrtem. Ez a vágy részemről,hogy amit csinálok,jó legyen,valóban jó,pozitív változást hozzon akkortájt támadt fel erősebben mikor nap mint nap tudatába kerültem annak,hogy a jelenlegi pozíciómban, amit betöltök,nem sok ember gondol rám nyugalommal és megnyugvással.
Ezen felül egyébként azt gondolom,bár nem vagyok egy Osho, hogy erre általánosságban is törekednie kéne mindenkinek, hogy kicsit jó irányba forduljanak a dolgok.

___________

A többi összefoglaló strukturáltabb és összeszedettebb lesz, és az egységbe gyúrt téma sem lesz bevezető jellegű.  

Te jössz. Ha szólhatnékod van, ne fogd vissza magad!

Szólj hozzá

világmegváltás Szalai Feri Silicon Valley iGen3