2014. okt 15.

„A magánbefektetők megint mocorognak” – az 5 éves Colabs Bakó Zsolt társalapító bemutatásában

írta: Innovatív Generáció
„A magánbefektetők megint mocorognak” – az 5 éves Colabs Bakó Zsolt társalapító bemutatásában

Palásthy Kinga összefoglalója

Az !genTalk 2014. október 14-i alkalmán Bakó Zsolt, a Colabs társalapítója volt a vendégünk. Zsolt legalább olyan lelkes volt a coworking irodák tekintetében, mint a múltkori esten a Design Terminált képviselő srácok. Jó hétről hétre látni ezt a sok lelkes arcot, akik elkötelezettek a maguk szakmájában, területén. Érdekes lenne megnézni, a hazai innovatív piac ezen két szereplője mit tudna egymással kezdeni – lehet, hogy őket is le kéne ültetni egyszer egymással egy beszélgetésre.

BakoZsolt_grafika.jpg

Szó sem volt  még startupokról

A Colabs-et 2009-ben alapította Bakó Zsolt, Borbély Gábor és Bogár Bence (aki ma a Kitchen Budapest startup programjának vezetője). A közösségi iroda ötletét Zsolt hozta haza egy amerikai útjáról. Ott találkozott először a startup világgal, a coworking irodákkal, ami nagyon újszerű és inspiráló volt számára, és szerette volna itthon is megismertetni, megvalósítani az ötletet. Bence és Gábor nagyon örült a lelkesedésének, és a coworking tematikájú blogukat kiegészítő, konkért elképzeléseinek. Az akkori hazai légkörben szó sem volt még startupokról, talán egyedül a 2008-as Startup Underground kapcsán merült fel a téma. Sem az újságokat, sem az emberek nem beszéltek róla, ennek ellenére többeket érdekelt a téma. Velük heti rendszerességgel találkozókat, beszélgetéseket szerveztek, végül a gondolatokat tett követte: a blog mellett végül hárman megalapították a coworking irodát (2009 június).

A Colabs víziója akkor egy iroda, egy kávézó és az otthon egyvelege volt – azzal a szándékkal hozták létre, hogy saját maguk köré olyan közeget teremtsenek, ahol jól érzik magukat. A Colabs kezdeti fázisában azt jelentette, hogy egy lakást tizenpáran kibéreltek, ami költséghatékonyságot és otthonos légkört jelentett. A Colabs életre hívásakor nagy elképzelések lebegtek az alapítók szeme előtt: arról álmodtak, hogy ezek a közösségi irodák akár még a multinacionális cégekre is hatással lesznek, sok elővárosi coworking iroda jön majd létre, szerteágazó rendszerként nagyon sokféle cég alkalmazottainak adva „otthont”. Végül nem így alakult a dolog, bár több coworking is van a városban, ez a trend nem harapózott el.

Startup simogató - kis irodás modellben

Mára 2 irodájuk van a belvárosban, ahol több mint 150-en dolgoznak. Nem a Colabs az egyetlen szereplő a piacon; például a Loffice, a thehub.hu és a Kaptár is közösségi irodaként működik. Zsolt szerint a Colabs az induló projekteknek ideális választás (ők a célcsoport), a thehub.hu-hoz hasonlóan. A Colabs-ben kezdetben főleg startupok nyitottak irodát, és a cégek egymást vonzották be, így még ma is túlnyomó részt tech startup (karakterű) vállalkozások dolgoznak a Colabs-nál. Zsolt viccesen megjegyezte, hogy néha „startup simogató” funkciót is betölt a hely, ahol élőben egy csomó startuppert lehet látni, kukucskálni, belepillantani a hétköznapjaikba.

A Colabs állandó sajátosságának érzi Zsolt, hogy nagyon alacsonyan tartják a díjakat, ami az induló projekteknek nagyon kedvező, de épp ezért visszatérő probléma, hogy nagy a jövés-menés a bérlők között. Továbbá az alacsony bérleti díjból kifolyólag nincsenek igazán extra szolgáltatásaik. Ettől függetlenül a közösségi jellegből kifolyólag sok előnyt fel tudnak mutatni. Példaként említette azt az alkalmazást, hogy az irodában dolgozóknak lehetőségük van azonnali problémafelvetésre, és jó eséllyel azok megoldására (például, ha kell hirtelen egy fényképezőgép, töltő, pendrive, de a csapatnak nincs: a többi csapatnál, valakinél biztos lesz egy kölcsön – és egy belső platorm segít az infóáramlásban).

Az évek során a Colabs – sok startup rendezvény megszervezése mellett (p. Startup Weekend) – a nagy terű, sok munkaállomásos coworkingről a kisirodás modell felé mozdult el, ez azt jelenti, hogy az irodában vannak közösségi terek (konferencia-termek, ping-pong asztal stb.), amit közösen használnak, de a kis vállalkozásoknak saját kis dolgozósarkokat, akár szobákat alakítottak ki. A Colabs elképzelése ugyanis az, hogy egy olyan hely szeretnének lenni, „ahol csönd van, nyugi és ahol tudsz dolgozni”. Ez azért érdekes, mert sokak számára a coworking iroda inkább pezsgő közösségi hely, ahova be lehet menni beszélgetni, kapcsolatot építeni, és kevésbé a szigorú értelemben vett munkahely. Ilyen coworking irodák, ahol a közösségi jelleg hangsúlyosabb, Zsolt szerint, a Loffice, a thehub.hu és a Kaptár.

Colabs 2.0 az EPC hullámain

2011-ben haladták meg az eredeti, tisztán coworking koncepciót: ekkor új profillal bővült a Colabs, befektetőknek szerveztek meghívásos, exkluzív jellegű Elevator Pitch Competition (EPC) rendezvényt, ahol minden héten 5 projekt mutatkozott be. Zsolt elmesélése szerint eleinte nagy ellenállás fogadta a szigorú 2 perces formátumot, de a sorozat végére a befektetők és a projektek is optimálisnak és otthonosnak érezték. A rendezvénysorozat sikere hozta az új irányt a Colabs számára: magánbefektetőkkel álltakössze, eleinte platformként, később seed fázisú (az 50-100 milliós befektetési szinten) angel networkként működve, kezdeti támogatást biztosítva induló startupoknak. A Colabs ekkor (2011. május) vált Colabs Startup Center Zrt-vé („Colabs 2.0”). Ekkor csatlakozott a csapathoz Nagy Péter.

Nézd meg, hogy jelenti be Zsolt, Gábor és Péter a Colabs 2.0 megszületését 2011-ben, az Ötkertben!

A Colabs 3 fő iránya ma: iroda-infrastruktúrát biztosít bérlőinek, valamint rendezvényeket szervez és befektetőként van jelen a piacon. A Colabs Startup Center Zrt. eddig három cégbe fektetett be, és szerzett tulajdonrészt – de több milliárd forintos befektetésben játszott közvetítő szerepet.

A magánbefektetők megint mocorognak

Zsolt tapasztalatai szerint a magánbefektetők lelkesedése 2012 év végén kezdett alább hagyni, amihez az is hozzájárult hogy elterjedt a várható állami szerepvállalás, a Gazella programok híre. A befektetők ezután jellemzően kivárásra kezdtek játszani, hiszen az elterjedt ígéret szerint a magánbefektetések mellé az állam is beszállt volna – minden befektetett forint többet ért volna a program elindulását követően. Az állam innovációs és startup szektorban való aktív szerepvállalását Zsolt abszolút nemzetközi trendbe illeszkedőnek véli, ezzel együtt ma arra számít, hogy a Gazella beindulásának elhúzódása miatt a magánbefektetők megint mocorognak, és az aktivitásuk újabb hulláma jöhet.

BakoZsoltColabs.JPG

A munkájával és saját azonosulásával öt év után is elégedett Zsolt bizakodó a jövővel kapcsolatban, szerinte könnyen tudnak még fejlődni, van hová. A Colabs jövőjét és a saját feladatait abban látja, hogy megtalálják a helyüket az új körülményekhez adaptálódva: a hazai sikeres start-up vállalkozások vezetői („nemcsak anyagilag meggazdagodva”) egy-egy felfuttatott cég után más startupok mentorálásában, alapításában már szakértőként, szakmai tapasztalattal vesznek részt, ami egy újabb startup hullámot indíthat el hazánkban. Magyarországon nincs még igazán tapasztalat arról, hogy hogyan lehet egy kis céget milliárdos vállalkozássá fejleszteni, ami pedig nagyon izgalmas kihívás. A Colabs abban is nagy lehetőséget lát, hogy hogy az ökoszisztéma szereplői Magyarországra csábítsanak nemzetközi szakértőket, akik segíthetnek a hazai vállalkozásoknak a tudás átadásában.

Zsolt 23 évesen „éppen azért hagyta ott az egyetemet, mert olyat szeretett volna tanulni, ami érdekli”. Ez az élmény számára az elmúlt fél évtizedben folyamatos, sőt, egyre intenzívebbé válik. Boldog születésnapot és újabb - önmagán túlmutató - tanulságokat!

Szólj hozzá

startup coworking állami szerepvállalás magánbefektetők Colabs Nagy Péter !genTalk Elevator Pitch Competition Bakó Zsolt Borbély Gábor Bogár Bence Startup Weekend